Az esztergomi vár a középkori Magyarország építészettörténetének egyik leggazdagabb emlékhelye. A X. és a XVI. század között a magyar uralkodók és az ország prímás érsekei paloták és templomok egész sorát építették fel e hegy tetején. Az építkezések azonban mindig bontásokkal jártak együtt: már a középkorban átalakították, lebontották a korábbi épületrészeket, a XVII-XIX. században pedig – a déli, királyi illetve érseki palota kivételével – eltörölték a föld színéről a várhegy többi épületét.

Az esztergomi vár első középkori épületeit a X. század második felében emelték, amikor Géza fejedelem (970-997) ide helyezte székhelyét. Ekkor készültek az első középkori erődítések és a hegy közepén a fejedelmi palota – amelynek falai között Szent István született –, valamint a palota Szt. István protomártírnak szentelt kápolnája. Szent István király (997-1038) újabb jelentős építkezéseket folytatott a várhegyen. Közülük a legfontosabb az általa alapított esztergomi érsekségnek a királyi palota mellett emelt Szent Adalbert székesegyháza volt. Kálmán király uralkodása alatt (1095-1116) már felújításra szorultak a vár épületei. A Szt. István-templomhoz és a Szt. Adalbert-székesegyházhoz köthető faragványok: oszlopfők, egy bélletes kapuzat maradványai legalább II. Géza uralkodásáig (1141-1162) tartó építkezésekről vallanak.

A XII. század végén III. Béla (1172-1196) a Szt. Adalbert-székesegyház gyökeres újjáépítéséhez kezdett hozzá: új pillérsort emeltek, és az épületet pompás márvány kapuzatokkal, szentélyrekesztővel díszítették. E munkával párhuzamosan a várhegy déli fokán, a korábbi erődítések helyén egy új palota építésébe is belekezdett. Ezek a munkák csak utódai: Imre (1196-1204) és II. András (1205-1235) uralkodása alatt fejeződtek be. Az érsekeknek adományozott régi királyi palota, kápolnájával – a Szt. István templommal – együtt szintén újjáépült.

A XIII. század második felében épülhetett a székesegyház monumentális, háromhajós előcsarnoka, majd a XIV. században Telegdi Csanád érseksége idején (1330-1349) az új gótikus szentélye. Csanád érsek a palotát és a vár erődítéseit is felújította. 1384-ben Demeter érsek (1378-1387) a székesegyház déli oldalához csatolta a Krisztus teste kápolnát, 1396-ban pedig utóda, János érsek (1387-1418) az északi oldalhoz építette hozzá a Boldogságos Szűz kápolnáját. Feltehetően már ő is építkezett az érseki palotán, de ennek legjelentősebb későgótikus újjáépítése csak Szécsi Dénes érsek idején (1440-1465) indult meg, majd Vitéz János korában (1465-1472) folytatódott. Mátyás király és a Jagellók uralkodása idején Estei Hippolit (1486-1497) – majd Mátyás halála után nagynénje, az Esztergomba költöző özvegy Beatrix királyné –, Bakócz Tamás (1497-1521) és Szathmáry György (1522-1524) már reneszánsz stílusban díszítették az új palotarészeket és a székesegyházat. Pompás ajtók, ablakok, kandallók, balusztrádok és boltozattartó konzolok tanúskodnak e korszak nagyléptékű építkezéseiről.

Az 1530-1540-es években a fejlődő tüzérség hatására a várat ágyútornyokkal, rondellákkal erősítették meg. Ennek ellenére 1543-ban bevették a törökök, és 1595-ig az ő kezükön is maradt. A keresztény seregek ostroma ekkor súlyos károkat okozott a középkori épületekben, amelyeket csak részlegesen javítottak ki, inkább a vár korszerűbb erődítésére törekedtek. 1605-ben a vár újra a törököké lett, akik folytatták megerősítését. Végül 1683-ban szabadult csak fel Esztergom a török uralom alól. A vár még évtizedekig katonai irányítás alatt maradt, csak 1761-ben kapta vissza az érsekség, amely megkezdte a középkori katedrális, a többi épület és a várfal bontását.

A régészeti kutatások csak az 1930-as években indultak meg, akkor tárult fel a várhegy déli végét elfoglaló palotaegyüttes, amelyben ma a Vármúzeum működik.